2014. december 29., hétfő

Mindennapi történet

Marci vár. Vagy talán nem is vár, inkább csak létezik. Nincs választása, mi mást tehetne. Az idő múlását nem érzékeli, annál is inkább, mert túl fiatal ahhoz, hogy fogalma legyen arról, mi az idő. Nem töpreng a jövőn sem, nem mérlegeli, mi lesz vele később. Számára csak az itt és most létezik, az pedig magányos és félelemmel teli. Nem tud róla, de a túlélésre játszik. Agya automatikusan érzékelte a vészhelyzetet és minden szervének kiadta a túlélő üzemmódra vonatkozó parancsot, aminek egyetlen célja az, hogy az újszülött minél hosszabb ideig életben maradjon anélkül, hogy a tartalékai elfogynának vagy egy vadállat felfalná.

Marci tehát csendben van, szinte meglapul. Nem pazarolja az energiáit és nem hívja fel magára a figyelmet. Emésztése és anyagcseréje lelassult, testhőmérséklete csökkent. Csak a stresszhormonok szintje a normális sokszorosa, amit jól jelez szabálytalan szívműködése és légzése, amiben alkalmanként hosszabb légzésszünetek is vannak. A korábbi kitartó sírás és a nagyfokú stressz következtében vércukorszintje vészesen lecsökkent. Szerencsére szervezetében remekül működik a tartalék energiára való átkapcsolás, így most az alternatív energiaforrásokat használja.

Marci néha elszenderedik, de időről időre felverik álmából az idegen hangok és zajok, amiket maga körül hall, az éles fény és az a rossz érzés, amit – bár a gyomrában van – egész testével érzékel és amiről még nem tudja, hogy ez az éhség. Ilyenkor önmaguktól beindulnak a reflexei: szájával szopó mozgást végez, cuppog, forgatja a fejét és a kezével automatikusan betalál a szájába. Egy idő után a kínzó hiányérzet annyira elviselhetetlenné válik, hogy Marci nyöszörögni, majd – az óvatosságról megfeledkezve – hangosan sírni kezd. Volt rá példa, hogy ilyen helyzetben egyszer csak valami furcsa, idegen ízű tárgyat dugtak a szájába, mire szopóreflexe működésbe lépett és Marci elhallgatva buzgón szívta-nyelte az átlátszó, édes folyadékot, ami olyan gyorsan ömlött a torkára, hogy nem volt lehetősége levegőt venni. A cukros víz átmenetileg csökkentette a rossz érzést, de vércukorszintje hullámvasútozni kezdett, aminek következtében az éhség rövid idő múlva még nagyobb erővel tért vissza.

Az álom rövid szakaszai visszarepítik Marcit abba a boldog időbe, amikor világa még puha, meleg, békés és biztonságos volt, de újraéli a rémületet is, ami akkor fogta el, amikor addig megszokott élete fenekestül felfordult. Tisztában volt vele – hogy honnan, azt nem tudja, talán anyja mesélt neki erről, akinek hangja úgy hatolt hozzá, mintha vízesésen át hallaná – hogy egyszer változás lesz az életében, húzta, vonzotta egy másik világ. De még nem készült fel a nagy utazásra, így teljesen váratlanul érte, hogy egyik percről a másikra hatalmas erők kezdték préselni, nyomni, tuszkolni egy halvány derengés felé, amiről sejtette, hogy a másik világba vezető átjáró.

Ha a riadalom lehetőséget hagyott volna más érzésekre is, csalódottnak érezhette volna magát. Mindig úgy képzelte ugyanis, hogy ő döntheti el, mikor áll készen és mikor indul el az új életre, hogy addigi otthona először csak finom, apró jelekkel, gyengéden noszogatja őt és az erő majd fokozatosan nő, átsegítve őt a határon, amin maga is igyekszik kifelé.

Azonban nem így történt, régi kis világa – úgy érezte – hirtelen ellene fordult, azt hitte, a lelket is kiszorítja belőle. Az oxigén kevesebb lett, Marci fulladozott és szívverése ijesztően lelassult. Aztán egyszer csak megragadták felülről és minden előzmény nélkül kitépték megszokott közegéből. Átment a másik világba, de nem azon az ajtón, ahol számított rá.

Marcit a megsemmisülés érzése kerítette hatalmába. Vizes bőrét megcsapta a hideg levegő, szemét vakította az éles fény, a hangok minden átmenet nélkül felerősödtek. Még levegőt sem vehetett, amikor orrába csövet dugtak, ami fájdalmasan megszívta és végigsértette a finom nyálkahártyát. Marci prüszkölt és levegő után kapkodott, majd kitört belőle az első hangos sírás.

Később határozott kezek gyorsan és cseppet sem gyengéden megmosdatták, megtörölték, felöltöztették és bebugyolálták. A meleg jólesett, de a ruha érintése furcsa vagy inkább kellemetlen volt. Egyetlen pillanatra ismerős illatot érzett és meghallott egy jól ismert hangot, de azután anyja eltűnt érzékelhető közelségéből.

Marci egész lénye egyetlen vágyakozás volt anyja megszokott, megnyugtató jelenléte után. A tőle telhető legnagyobb hangerővel, minden erejét beleadva üvöltött, remélve, hogy anyja a közelben van és meghallja. Meghallja, felveszi és magához öleli, mert Marci túlélésének ez a záloga. Addig ordított, amíg csak bírt, amíg csak remény volt arra, hogy anyja még a közelben van és meghallhatja. De nem jött.

Most Marci vár. Vagy inkább csak létezik. Túlélő üzemmódban reménykedve, hogy anyja még időben visszatér... még mielőtt a tartalékai elfogynának vagy egy vadállat felfalná.

Juhász Judit